Élete

1977-ben feleségül vesz egy elvált, kétgyermekes asszonyt. Egy közös gyermekük születik, Krisztián. Miután Jimmy elválik első feleségétől, megismerkedik Edittel, akit később el is vesz feleségül. Két gyermekük születik, Szebasztián és Adrián.
1998-ban Jimmy egy miskolctapolcai hotelben pihen meg, ahol akkora hatást tesz a tulajdonosra, hogy a hölgy később Zámbó Jimmy hotelre kereszteli a helyet. Több jótékonysági koncertet is adott életében, ezek közül az egyik legnagyobb szabású „jótett”, hogy a Delhusa Gjonnal készített lemezből befolyt összeget, amelyből nem kevesebb mint 10 000 példány kelt el, a tiszai árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. Dalokat írt többek között Gregor Bernadett színésznőnek, melyet egy alkalommal elő is adtak duett formájában Jimmy Péntek esti vigadó című műsorában. Horváth Sándor miskolci zenész a Dalban mondom el szerzőjeként 10 millió forintos kártérítést követelt tőle. Később a Story magazin olvasói csillagot neveztek el róla. Schmuck Andor szocialista politikus volt a személyi menedzsere.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése