Zámbó Jimmy

Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy
(Budapest, 1958. január 20. – Budapest, 2001. január 2.)
EMeRTon-díjas magyar énekes.
Rajongói egyfajta „király”-ként tisztelték. Legnagyobb hatást a görög énekes, Demis Roussos gyakorolt rá, akinek stílusa érződik Jimmy dalain.

Saját, otthonában tartott fegyverével 2001. január 1-jén tisztázatlan körülmények között főbe lőtte magát, másnap belehalt sérüléseibe.




Dalszövegek 1
Dalszövegek 2
Dalszövegek 3
Dalszövegek 4




A kezdetek

Az 1990-es évek egyik legsikeresebb előadója 1958. január 20-án született Budapesten, a 7. kerületben. Zenei vénája már gyermekkorában megmutatkozott, testvéreivel (György, Tihamér, Árpád, Marietta) zenélt előbb otthon a család zongoráján, később pedig a Magyar Rádió gyermekkórusában zenéltek, énekeltek. A zenei általános iskola elvégzése után zenei gimnáziumban érettségizett, majd a zeneakadémia jazz-ének szakán tanult.

Zenei pályafutása

Jimmy 1975-ben 17 évesen szerezte meg az ORI előadóművészi engedélyt, amellyel teljes jogú művészként működhetett. 1977-1982 között éjszakai bárokban, lokálokban lépett fel. Pályafutását az Amerikai Egyesült Államokban folytatta, itt adta ki első lemezét 1987-ben, ebből az időből maradt meg angolos hangzású beceneve „Jimmy”. 1988-ban visszatért Magyarországra, még ebben az évben Valahol bús dal szól című dalával megnyerte a nemzetközi interpop fesztivál szerzői és előadói díját. 1991-ben megjelent első albuma Csak egy vallomás címmel, majd nem sokkal ezután négy és fél oktávos hangterjedelmének és csodálatos előadásmódjának köszönhetően a közönség elnevezi őt Király-nak, majd a Magneoton kiadó felteszi a lemezborítón az i-re a koronát. 1995-96 között több ízben is tartott koncertet a Távol-Keleten, például: Isumiban, Yamanashiban és Asakában is. Horvátországban, Szlovákiában is évente több koncertet adott.